Fellélegezhetnek Matolcsyék: a kormány legkorábban ősszel nyújthatja be a jegybanktörvény módosítását
Még tartanak az egyeztetések az MNB-törvény módosításáról, ami a jegybankelnök szerint csorbítaná a jegybank függetlenségét.
Még tartanak az egyeztetések az MNB-törvény módosításáról, ami a jegybankelnök szerint csorbítaná a jegybank függetlenségét.
Méltatlannak nevezte a nemzetgazdasági miniszter a jegybank hangnemét. Főleg azt sérelmezte, hogy a nyilvánosság előtt kritizálták a versenyképességi stratégiát.
Matolcsy György jegybankelnök díszpolgári címet kapott a Műegyetemen, Krausz Ferenc kutató pedig professzori címet.
Mivel a készpénzes tranzakciók áltagos értéke alacsony, és 20 ezresből is kevesebb van forgalomban, mint korábban.
Kiderült, hogy 108 milliárdot szán a kormány az új otthonfelújítási programra, kérdés, ki tudja az önrészt megfinanszírozni. A legtöbbünknek ugyanis elvitte a pénzét az infláció, ezért is költünk még mindig alig a boltokban. Az orosz MERE diszkontlánc viszont épp most lát lehetőséget az itthoni terjeszkedésre, míg a SPAR esetében az merült fel sokakban, talán ellenük hoznának új törvényt. Húsvétkor pedig csoda történt: Nagy Márton és Matolcsy György együtt ebédelt. Cikkünkből kiderül, ez miért szenzáció. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Szakmai egyeztetést tartott a nemzetgazdasági miniszter és a jegybankelnök.
A Magyar Nemzeti Bank független, a székházának felújítása nem túlárazott, a jegybanktörvényt pedig csak az ő megkérdezésükkel lenne szabad átírni – közölte az MNB, miután a hvg360 megírta, hogy az Állami Számvevőszék a felújítás költségeivel és átláthatatlanságával támadhatja őket, és adhat muníciót a kormánynak ahhoz, hogy visszaszerezze az ellenőrzést az MNB felett.
Készülőben van egy ÁSZ-jelentés, amely muníciót szolgáltat a kormánynak a jegybank feletti ellenőrzés visszaszerzéséhez. A Magyar Nemzeti Bank működéséről szokatlanul éles véleményt fogalmaz meg az Állami Számvevőszék, amivel új frontot nyit a kormány és a nemzeti bank vitájában. A jegybank néhány ügyben közben csendben kapitulált.
Két hónap után óriási mínuszban van a büdzsé, az infláció hiába tért vissza a jegybanki célsávba, a forint változatlanul gyengélkedik. A jegybank és a kormány kölcsönös vádaskodása is folytatódik.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az exportpiac okolható azért, amiért a kitűzött GDP-növekedés már nem realitás. Az infláció ellenben ki lett ütve Nagy Márton szerint, aki állítja: nem szokott Matolcsy Györggyel találkozni.
Miután már a Bloomberg is a miniszterelnök és az MNB-elnök közötti viszony elmérgesedéséről írt, ideje volt tiszta vizet önteni a pohárba.
Elvitelre – a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten a jegybanktörvény, az államfő apjának kétes története, és a gázai segélyszállítmányok mögé nézünk.
Világraszóló botrány lenne, ami senkinek sem érdeke, de tulajdonképpen nagyon egyszerű felmenteni tisztségéből a jegybank elnökét – áll a friss HVG cikkében.
Az Európai Központi Bank javaslatait figyelembe véve a Pénzügyminisztérium módosított a jegybank felügyelőbizottságának jogköreit kiterjesztő tervezeten. Ha a kormány támogatja a tervezetet, az országgyűlés már a tavaszi ülésszakban szavazhat róla.
Egymásnak esett Nagy Márton és Matolcsy György, közben a forint öthavi mélypontjára került; megkapták az új napelemes program első pályázói a visszajelzéseket; kiderült, hogy még a felújítás sem kezdődött meg az egykori OPNI helyén, ahol már működnie kellene a nemzetközi elitiskolának. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az immár nemzetgazdasági miniszter hosszú utat járt be, a buktatókról keveset beszél. A kezdeteket mindenesetre ismerjük: két vizionárius egyszer kezet fogott a Magyar Nemzeti Bank képzeletbeli tornyában, de ez az előremutató viszony megtört, és akár gazdasági károkhoz is vezethet, hogy a két fél nem működik együtt.
Új szintre jutott a jegybank és a kormány közötti üzengetés.
A miniszterelnök az MNB és a kormány legfrissebb csörtéjét követően szólalt meg.